SEBESTYÉN-PINCE: SZEKSZÁRDI BOR SAJÁT STÍLUSBAN
A szekszárdi völgyek különlegesek. Ez a táj adja az egyedi karaktert, amely változatos, nagy gondossággal nevelt boraink alapja. 20 éve helyi és nemzetközi fajtákkal, saját elképzelések alapján kezdtük kialakítani saját stílusunkat. Az első évtized stíluskereső munkája tette lehetővé, hogy mára minden területünkről elkészültek az első prémium, dűlőszelektált borok is. Ezzel pedig beteljesítettük évtizedes álmunkat: bikavér borokon keresztül megmutatni a saját, egyedi, jól felismerhető hangunkat.
A bikavér a mi elképzelésünk szerint egyszerre testesíti meg a szekszárdi karaktert, a tradíciót és az újítást. A kékfrankosnak és a kadarkának köszönhetően évről évre kifejező, kortárs és friss borokat sikerül palackba zárnunk, mégis jól felismerhető bennünk a klasszikusan nemes vörösborokat eredményező merlot és cabernet.
A Sebestyén Birtok
Nem születtünk borászcsaládba. 25 munkával és útkereséssel töltött év vezetett el a saját stílusunkhoz és a Szekszárdi borvidéket szerintünk leginkább kifejező bikavérekhez. Mindig is fontosnak tartottuk a helyi fajták egyéniségét, karakterét, és ezt igyekeztünk ötvözni modern borfilozófiával és a nemzetközi fajták érlelési potenciáljával.
„Húgommal nagyon hasonló az ízlésvilágunk. Kifinomult, feszes borokat akarunk készíteni, amelyekben kevesebb a fahordós ízjegy, inkább az egyensúly, a rétegzettség és a borvidéki jelleg érvényesül bennük.” – Sebestyén Csaba
Kiválasztottuk azt a három markánsan különböző adottságú dűlőt, ahol – Szekszárd sokszínűségét szem előtt tartva – megalkothatjuk a szerintünk legkifejezőbb bikavér borainkat. Ezek tették lehetővé, hogy évjárattól függően valóban prémium, dűlőszelektált borokat készíthessünk.
„Csabi kíváncsiságának köszönhető, hogy a család által akkor még hobbiként készített bort lepalackoztuk. Sokat olvasott róla, szépirodalmi és szakmai könyvekben egyaránt, hogy a bor a palackban egyre nemesebbé, összetettebbé válik. A végső lökést aztán egy hétvégi horgászkaland adta. Egy Franciaországban élő, sommelier iskolát végzett magyar barátja megkóstolta a borunkat és nagyon tetszett neki. Miután mesélt a világ borairól, elhatároztuk, hogy lépünk egy nagyot. A világ méltán híres borai azóta is komoly inspirációt jelentenek számára.” – Sebestyén Csilla
Jelenleg 18 hektáron dolgozunk, fő fajtáink a kékfrankos és a kadarka, melyek bikavéreink alapanyagát is adják. Évjárati viszonyoktól függetlenül minden évben a legmagasabb minőségű szőlő betakarítása a cél. Ennek érdekében a lehető legnagyobb gondossággal dolgozunk az ültetvényekben. Hajtásválogatással kezdjük a termés mennyiségének szabályozását. A hatékony zöldmunka mellett a preventív és megfelelő időben elvégzett növényvédelemre törekszünk.
„Az én kíváncsiságom hamar átragadt Csilla húgomra, aki idegenforgalmi közgazdászból Nemzetközi Borakadémikussá képezte át magát. Ma boraink házasításán, marketingjén és exportálásukban vállal szerepet. Édesanyánk, Edit főként az adminisztrációs míg édesapánk, Ferenc a logisztika mellett a szőlészeti és borászati munkák elvégzésében segítenek minket.” – Sebestyén Csaba
Büszkék vagyunk Mozaik nevű birtokborunkra, amely több dűlő házasításából készül, ennek köszönhetően képes bemutatni borvidékünket, és a saját ízlés szerint kialakított többi vörösborunkhoz hasonlóan a világ számos pontján szerez örömteli pillanatokat.
“A tanulás, fejlődés nem áll meg. Ezután is minden erőnkkel azon leszünk, hogy a természet adta lehetőségeket, a Sebestyén család által vallott értékek mentén, a legtökéletesebben megjelenítsük a palackjainkban.” – Sebestyén Csilla
Stílus és minőség
Az értékrendünkben kiemelt helyet kap a helyi fajtákra épülő, így az egész világon egyedinek számító bikavér. E cél érdekében telepítettük 2007-től kékfrankos, kadarka, merlot és cabernet fajtákat. Az évjárat adottságai szerint határozzuk meg a termésmennyiségeket, amelyeket fürtválogatással „állítunk be”. A szüreti időpontot laborálással és kóstolás alapján döntjük el.
Mindenhol kézzel szüretelünk, így már ekkor lehetőségünk van a legegészségesebb fürtök kiválogatására, amelyek aztán a feldolgozáskor ismételt kézi válogatáson esnek át.
• Fehér- és rozéborainkat rozsdamentes acéltartályokban erjesztjük a friss gyümölcsös ízek megtartása érdekében. Rövid időn belül, frissen, tele gyümölccsel palackozzuk őket.
• Vörösborainkat nyitott kádakban erjesztjük és közben kézi csömöszölést végzünk. A borok rövid héjon áztatás után tölgyfahordókba kerülnek. A vörösborokat fajtától függően 4-től akár 24 hónapig érleljük.
Pár éve elkezdtünk bioműveléssel foglalkozni, nagy érdeklődéssel figyeljük az eredményeket. Ha ezek a kísérleteink működnek, a teljes szőlőművelést környezettudatossá tehetjük.
Történetünk
1998-2003: Az első lépések
Hobbiként készítettük a borokat, folyamatosan, apránként fejlődtünk. Családi pincénkben 7.000 palack bor készült évente, összesen 5 és fél hektárról, amiből 3 hektár volt saját birtok.
2003-2012: A hobbiból hivatás
Eldöntöttük, hogy érdemes túllépnünk a hobbi bortermelőn. 2004-ben megkezdődött a közös munka a Bortársasággal és elindultak az első palackok a nemzetközi piacokra is. Nagyobb mértékű területintegrációt hajtottunk végre, és már 18 hektáron (9 és fél saját tulajdonú) dolgoztunk, ahol elértük az évi 70.000 palackot.
2012-2017: Főszerepben a bikavér
Az Iván-völgy mellett a Porkoláb-völgyi telepítésekkel kialakítottuk a szükséges fajtaösszetételt a második dűlős bikavérünkhöz. 2017-ben pedig a Görögszó dűlő integrált területeiről is elkészült az első bikavér. Ugyanebben az évben megvásároltuk a Görögszóban a jelenleg művelt területeinket. Évente 70-90.000 palack bort sikerült készítenünk.
2019: Megszületett a nagy hármas
Mérföldkő az életünkben. 2019 különleges évjáratot hozott, amikor minden összeállt. Mindhárom kiemelt dűlőből (Iván, Porkoláb, Görögszó) a területek sajátosságait tükröző bikavért készíthettünk. A folyamatos ültetvény-megújítás mellett elkezdtük az új szőlőtelepítést a Görögszóban.
BORKÓSTOLÓ SZEKSZÁRDON
Előzetes egyeztetés követően nagy örömmel fogadjuk a boraink iránt érdeklődő társaságokat.
Vendégeink mindig az aktuálisan forgalomban lévő prémium tételeinket tudják kóstolni. Hét borunkon keresztül mutatjuk be a pincénket, filozófiánkat és szívesen mesélünk a terveinkről is. Borkorcsolyaként házi finomságokat és helyi sajtokat kínálunk.
Borkóstoló hét prémium borral: 8.500 Ft/fő
Paraszttál: 5.500 Ft/fő
A teljes program időtartalma: 2 óra
Érdeklődjön telefonon vagy e-mailben:
Telefonszám: +36 30 378 1210
E-mail cím: sebestyenpince@t-online.hu
DŰLŐK
Iván-völgy
A déli katlant a formája teszi kiváló termőhellyé. Nagyon meleg években különösen jól jön, hogy kelet felől nem teljesen nyitott, így reggel csak később éri a nap a szőlőt. Addig van ideje pihenni, lélegezni, cukrosodni. Az Iván-völgy nevezhető zsákvölgynek is, mivel védett a széltől, jól megtartja a hőt, ami viszont a hűvös években kedvez a termésnek. Az innen készített borok elegánsak, hosszú lecsengéssel.
Szőlőfajtáink az Iván-völgyben:
Kadarka
Terület: 0,6ha
Telepítés: 1950-es és 2022-es
Művelésmód: bak és kordon
Fekvés: déli és dél-keleti
Talaj: lösz mészbabákkal (összecsomósodott, megkövesedett mész)
Klón: öreg ültetvény vegyes klónokkal, P9
Kékfrankos
Terület: 0,8ha
Telepítés éve: 1976-1985 között
Művelésmód: Guyot és kordon
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal (összecsomósodott, megkövesedett mész)
Klón: KT1, A41
Merlot
Terület: 0,6ha
Telepítés éve: 2003-ban és 2006-ban
Művelésmód: kordon
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal (összecsomósodott, megkövesedett mész)
Klón: C348
Cabernet Franc
Terület: 0,35ha
Telepítés éve: 1995-ben és 2012-ben
Művelésmód: Guyot és egykarú ernyő
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal (összecsomósodott, megkövesedett mész)
Klón: E11
Cabernet Sauvignon
Terület: 0,1ha
Telepítés éve: 1996
Művelésmód: Guyot
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal (összecsomósodott, megkövesedett mész)
Klón: E153
Görögszó
A Szekszárdi borvidék egyik legmelegebb területe. Kelet felől teljesen nyitott, ezért a szőlőt már a kora reggeli óráktól éri a napfény. A szüreti időpont megválasztása itt rendkívüli figyelmet igényel, hiszen a szemek korán elkezdhetnek töppedni. A szépen kialakított teraszok beisszák a nyári záporok adta csapadékot. A vörösagyag kiváló vízmegtartó képességét a szőlő az aszályos években jól ki tudja használni. A sok napsütést ígénylő fajták egyik kedvenc helye a borvidéken. A borok teltek, hosszan érlelhetőek.
Jelenleg a 4,8 hektárból 3,1 hektár van betelepítve. 2024-ben szeretnénk befejezni a visszamaradt teraszokat.
Kékfrankos
Terület: 1,2ha
Telepítés éve: 2020 és 2022
Művelésmód: kordon
Fekvés: keleti
Talaj: lösz vörösagyaggal keveredve
Klón: A41, KT1
Merlot
Terület: 0,5ha
Telepítés: 2022
Művelésmód: kordon
Fekvés: keleti
Talaj: lösz vörösagyaggal keveredve
Klón: C348
Kadarka
Terület: 0,5ha
Telepítés: 2020 és 2022
Művelésmód: kordon
Fekvés: keleti
Talaj: lösz vörösagyaggal keveredve
Klón: P9, P115, P122, P123, P124, P131
Cabernet Franc
Terület: 0,6ha
Telepítés: 2022
Művelésmód: kordon
Fekvés: keleti
Talaj: lösz vörösagyaggal keveredve
Klón: E11
Porkoláb-völgy
Déli katlan. A völgyben a mi területeink főként a délnyugati oldalon helyezkednek el, ahol a szőlő a délelőtti óráktól egészen naplementéig élvezhetik a nap sugarait. kékfrankos, merlot, cabernet franc és cabernet sauvignon fajtáink a dűlő meredekebb részén és a szoknyánál egyaránt szépen beérnek. A két terület kombinációja még a melegebb évjáratokban is képes moderált alkohol mellett feszes savakat adni. Kadarkát a magasabb fekvésbe telepítettünk, hogy megvédjük az őszi párától. Az innen készített borok ásványosak, elegánsak.
Kadarka
Terület: 0,1ha
Telepítés: 2017
Művelésmód: bak
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal és vörösagyaggal foltokkal
Klón P122, P123, P124, P131
Kékfrankos
Terület: 0,9ha
Telepítés: 2017
Művelésmód: Guyot
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal és vörösagyaggal foltokkal
Klón: KT1, A41
Merlot
Terület: 0,25ha
Telepítés: 2012
Művelésmód: kordon
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal és vörösagyaggal foltokkal
Klón: C348
Cabernet Franc
Terület: 0,8ha
Telepítés: 2012
Művelésmód: Guyot
Fekvés: délkeleti
Talaj: lösz mészbabákkal és vörösagyaggal foltokkal
Klón: E11
Cabernet Sauvignon
Terület: 0,6ha
Telepítés: 2012
Művelésmód: Guyot
Fekvés: délkeleti
Talaj:lösz mészbabákkal és vörösagyaggal foltokkal
Klón: E153
KÉPZÉSEK
Tanuljunk együtt!
Érdekelnek a borok és a borkóstolás? Szeretnél kellemes-autentikus környezetben, laza hangulatban tanulni barátokkal, kollégákkal?
Szeretettel várom lelkes, tanulni vágyó baráti társaságok vagy csapatát erősíteni szándékozó cégek megkeresését.
A kurzusok egymásra építve vagy külön-külön is választhatóak akár angolul is.
Jegyzetet természetesen adok! Vizsga nincs, oklevél van!
Sebestyén Csilla, Nemzetközi borakadémikus, WSET-oktató
Mobil: +36 70 884 8416
TÉMÁK
1, Borkóstolási alapismeretek
Érdekel, hogy mi van a poharadban?
Előfordult már veled, hogy feszengve álltál a borospolcok előtt és nem tudtad melyik palackot válaszd és végül a címke alapján döntöttél?
A képzés célja, hogy a borkóstolási – és borválasztási képességed egy megalapozott tudásra támaszkodhasson.
Betekintést kapsz a borkóstolás rejtelmeibe, megismered az alapvető borstílusokat és a bor mínőségét befolyásoló tényezőket.
A program időtartama: 3 óra – 8 bort kóstolunk
Ár: 12.450 Ft + Áfa (min. 6 fő)
2, Borgasztronómia: étel-bor párosítás
Amikor órákon át készíted a finom fogásokat és egy rosszul kiválasztott palack bor az egész élményt elrontja….Ha megkímélnéd magad és a vendégeid az ilyen “kalandoktól”…..akkor ezt a kurzust neked ajánlom. A siker nem kifejezetten a kiválasztott bor árán múlik.
Nagyon szórakoztató, gyakorlatias sok hasznos tanáccsal. Alapvetô ízeket kombinálunk különbözô stílusú borokkal. Ételeket (halak, sajtok, házi finomságok) kóstolunk össze borokkal, hogy jó és a rossz példákon keresztül bemutassam a helyes választás fontosságát. A képzést borkóstolási alapismeretekkel egészül ki.
A program időtartama: 2×3 óra – 12 bort kóstolunk
Ár: 19.900 Ft + Áfa (min. 6 fő)
3, Szekszárd palackban
Ha itt élsz vagy csak szereted a szekszárdi borokat.
A borkóstolási alapismeretek és a borstílusok mellett, a Szekszárdi Borvidék adottságairól, a meghatározó szőlőfajtáiról és borászatairól is tanulhatsz. Szó lesz a borvidék aktualításairól a Szekszárd Palackról és még sok más érdekességről.
A program időtartama: 2×2,5 óra – 9 bort kóstolunk
Ár: 15.450 Ft + Áfa (min. 6 fő)
KAPCSOLAT
Sebestyén Szekszárd
Cím: 7100 Szekszárd, Kalász u. 26.
Mobil: +36 30 378 1210
e-mail: sebestyenpince@t-online.huExport: Sebestyén Csilla – csillasebestyen@gmail.com
Facebook: https://www.facebook.com/sebestyenszekszard
Bankszámlaszám: 50300154-15306302 (Mecsek Takarékszövetkezet)